Orosz tolmács történetek

A tolmácsolás rendkívül fárasztó munka, de mindig vannak derűs pillanatai. Ezek közül adunk közre néhányat, melyeket részben a tolmács kollégák meséltek.

Kérnek egy kávét?

Budapesti belvárosi bank, 2019 tavaszán. A tolmács belép az ügyfelével a bankfiókba, számlát nyitni. Odamegy a jegykiadóhoz, megnyomja a megfelelő gombot: az lefagy és „sótartót” mutat. Várnak kb. 5 percet, a képernyőn semmi nem változik. A tolmács ezért megkérdezi a legközelebbi ablaknál ülő ügyintézőt, hogy ilyenkor mi is a teendő? Az készségesen visszakérdez, hogy milyen ügyben jöttek? Válaszképpen átmegy a túloldalon ülő kollégáihoz, megérdekődni, hogy melyikük tudna fogadni.

A pultok mögül kijön a bejáratnál várakozó tolmácsékhoz egy feltünően szép ügyintéző, s mondja:
- Pillanatnyilag mindketten egy-egy ügyet zárunk le, kb. 15 perc múlva tudjuk Önöket fogadni. Addig is kérnek egy kávét?
A tolmács szabadkozik, hogy ő köszöni nem, majd fordítja az ajánlatot a külföldi ügyfélnek. Az lelkesen gesztikulálva válaszol: persze, természetesen, nagyon jól fog esni! Az ügyintéző továbbra is nagyon kedvesen folytatja:
- Akkor, ha kimennek az utcára, jobbra fordulva az első sarkon van egy kávézó. Tehát várom Önöket kb. 15 perc múlva!
S a váratlan befejezés: a bankválasztás bizalmi ügylet. E két hatalmas baki után a külföldi ügyfél a tolmáccsal együtt 15 perc múlva mégis visszament számlát nyitni. Pedig tudta, hogy 100 méteres körzetben legalább 5 másik bank fiókja is megtalálható.

Tapintatlan recepciós

Egy 70 év körüli orosz házaspár tolmács kíséretében belép egy budapesti közjegyzői irodába. A fiatal, 20 év körüli recepciós kislány udvariasan köszön nekik és a korukat látva kedvesen rájuk kérdez: ugye végrendelkezni jöttek? Nem értik a kérdést. Az őket kísérő orosz tolmács, nagy tapasztalattal, mindenféle tiltakozás vagy gesztus nélkül, szenvtelen arccal válaszol helyettük: én vagyok a tolmácsuk, fordítás-hitelesítési ügyben jöttünk. A recepciós kislány észreveszi otrombaságát, belepirul és továbbra is nagyon kedvesen válaszol: foglaljanak helyet, szólok, amikor a közjegyző úr felszabadul. Az idős orosz házaspár – a tolmács profizmusának köszönhetően – ebből a közjátékból szerencsére semmit sem vett észre.

Fordítók Világnapja

Szeptember 30 – a Fordítók Világnapja (Международный день переводчиков). Ez az ünnep egyes források szerint 1991 óta él, ugyanis a Fordítók Nemzetközi Szövetsége (Международной Федерацией Переводчиков) ekkor tette ezt a napot egy hivatalos ünneppé.

Az a közhiedelem, hogy a fordítói munka unalmas és egysíkú: papírokkal, könyvekkel teli elfoglaltság.

Fordítók nélkül viszont egy egész más világot élnénk. Népszerű könyvek és filmek tömegei a nyelvükbe lennének zárva, ha nem ültetnék át őket avatott kezek más nyelvekre. A politikusok nem tudnának tárgyalni, az országok nem tudnának együttműködni, ha nem közvetítenének közöttük tolmácsok.

Az imidzs jelentősége a fordítási-tolmácsolási munkák során

Az 1945 után emigrált magyar arisztokraták jelentős része Nyugat-Európában fordításból-tolmácsolásból tartotta fenn magát. Ez azért lehetett számukra kézenfekvő, mivel gyermekkorukban német, francia, angol nevelőnőik voltak, s így az idegen nyelvismeretük kiváló volt. Az egyikőjük Párizsba ment, s a következő marketing-stratégiát találta ki. Párizs legelitebb kerületében keresett magának egy általa is megfizethető, icuri-picuri kis padlásszobát. Elegáns névjegyet készíttetett a kiválóan csengő lakcímével, s azt elsősorban a gazdagok körében terjesztette. A beszámolói alapján a marketing működött: sorra kapta a fordítási és a tolmácsolási megbízásokat.

Kínos tolmács-ebéd

Az egyik Moszkvában dolgozó kolléga mesélte a következő esetet. Két oldalú tárgyalások folytak, mintegy 7-7 fős delegációval. Dél lett, közös, ünnepi ebéd. Kitették középre a tálakat. Az orosz delegáció tagjai hosszasan ecsetelték az asztalon lévő fenséges ételeket. A magyar delegáció tagjai jó étvággyal falatoztak, közben hallgatták a tolmács szavait. A magyarok jóllaktak, s elkezdtek reagálni az elmondottakra. Mesélték, hogy nálunk milyen hasonló ételek vannak, azokat hogyan készítik. Közben az orosz delegáció tagjai ettek, s hallgatták a tolmácsot. Mindenki jóllakottan, kényelmesen hátradőlt, s ekkor valamelyik delegációtag megszólalt: hiszen a tolmácsunk még egy falatot sem evett! Ez így is volt. A tolmács nekilátott az ebédnek. Közben 14 szempár néma csendben, kényszerű unalmában csak azt figyelte, hogyan is eszik.

Hidegtálak – hatalmas meglepetéssel

Az egyik magyar húsipari delegáció még a nyolcvanas években küldöttséget indított Moszkvába. Ott gazdag program várt rájuk, többek között az egyik reggel ellátogattak egy élelmiszeripari kutatóintézetbe is. Délig tartott a program, s a vendéglátók meginvitálták a magyar küldöttséget egy hidegtálakkal megrakott, gyönyörűen megterített asztalhoz ebédre.

Mikor körülülték az asztalt, a vendéglátók megkérték a magyar delegáció tagjait, hogy a különféle húskészítményeket, kolbászokat, felvágottakat, stb. próbálják meg úgy végigkóstolni, hogy az ebéd végén sorrendbe tudják állítani, hogy melyik, hogyan ízlett. Folyt az ebéd, végén az értékelés. Mindenki elmondta a maga sorrendjét, hangsúlyozva, hogy az egyik finomabb volt, mint a másik. S ebben semmi udvariasság, túlzás nem volt, valóban minden rendkívül ízlett mindenkinek.

Miután minden magyar húsipari szakember (!) értékelt, s a szovjet delegáció tagjai is ezzel befejezték a lelkes jegyzetelésüket, a szovjet delegáció vezetője megszólalt: "Uraim és hölgyeim! Ezen a hatalmas terített asztalon a mai napon egyetlen gramm hús sem volt. Valamennyi készítmény a kutatóintézetünk terméke, s mindet szójából készítettük!"

Takarékosság

Egy tolmács kolléga mesélte a következő történetet. Egy nagyvállalati delegáció készült egy szovjetunióbeli, hatalmas, három hetes körútra: Kijev, Leningrád, Moszkva és a közép-ázsiai tagköztársaságok. Jegyek végig megvásárolva, szállodák végig lefoglalva. A tolmács egy cégen belüli dolgozó kolléga volt. Utolsó este elhatározta, hogy a hosszú út előtt lezárja a felgyűlt munka-adósságait, s lelkesen benn maradt dolgozni.

Este fél nyolc. Megszólal a telefon. Ki lehet az ilyen későn? Felveszi. A személyzeti osztály vezetője volt. Részvéttel teli hangon közölte, hogy a vezérigazgató úr takarékossági okból mindenkinek az útját leállította, akit csak ő elér. Sajnos, engem elért, így én nem utazhatok holnap reggel. Kiderült, hogy rajtam kívül mindenki mehetett. Így csak az én útiköltségem és szállás-díjam veszett oda (ezen felül nem igazán volt más, jelentősebb költség), s utána kiderült, hogy tolmács nélkül csak egy tíz fős turistaút keletkezett az egészből: senkivel sem tudtak kommunikálni. Éljen a takarékosság!

Közös vacsora

Szófiában járt egy magyar delegáció. Ismerkedési est egy étteremben. Mindenki annyit evett és ivott, amennyit csak bírt. Elkezdődött a viccmesélés. Az egyik magyar delegációtag már igen csak jó hangulatban volt, amikor elkezdte mesélni a következő magyar viccet, a tolmácsunk nagy örömére. Magyarországon mindenki a 7 „K”-t szeretné elérni: Kégli, Kislány, Kisfiú, Kutya, … Hát ezt fordítsa le valaki, hogy a poént is átadja …

Szesztilalom I.

Sokoldalú tanácskozás a Fekete tenger partján, Várnában, még a Gorbacsov-féle szesztilalom idején. Egy étteremben volt a gyülekező. A magyar delegáció érkezik elsőként. Beülünk egy boxba. A vendéglátók jelezték, hogy az ismerkedési est az ő számlájukra megy, rendeljünk, amit akarunk (ez egy olcsó étterem volt, szinte minden ugyanabban az árban). Úgy is tettünk. Italt milyet parancsolnak? Kértünk aperitifet is és bort is.

Jönnek a delegációk, megérkezik a szovjet delegáció is. A velünk szemközti boxban ültek le. Pincér oda, s kérdezi végül: Italt milyet parancsolnak? Látjuk, hogy minden szem a delegáció-vezetőre mered. Hosszas csend, végül megszólal: egy üveg ásványvizet kérek. Mindenki lelombozódik, folytatják: egy pohár dzsúszt, egy üveg szénsavas üdítőt…

Szesztilalom II.

Csernobil viszonylag közel van a Fekete tengerhez, s az erőmű baleset után közvetlenül mindenki rendelkezett annyi spéci tudással, hogy a homok remekül akkumulálja a rádióaktivitást. Várna, hatalmas mennyiségű új szállodával, a nyugati turizmusra épülve, teljesen kiürült, mivel minden nyugati turista pánikszerűen lemondta szobarendelését.

A magyarok úgy májusban egy tárgyalásra érkeztek oda. S látják, hogy az utcán szinte csak orosz szót hallani. Mi történt? Később a beszélgetések során kiderült, hogy az üres szállodákat feltöltendő, főképpen a Belorusz Köztársaság területéről egy légi hidat építve hozták a Szovjetunióból az erőmű baleset sújtotta embereket. Minden délután 4 óra fele a strand felett elszállt egy hatalmas szovjet utasszállító repülőgép, s leszállt a várnai reptéren: hozta a turnusváltást. Mindez nagyon szép, de volt ám árnyoldala is a dolognak. A magyar delegáció melletti szobában szovjet lányok laktak. Ez még jó is – gondolhatják - egy férfi-szoba mellett.

De. Mindez a gorbacsovi idők szesztilalma idején történt. S Bulgáriában akkor egy üveg Szlncsev Brjag (Napos part) konyak 4,50, egy üveg Pliszka konyak pedig 6 levába került. A leva és a rubel árfolyama közel állt egymáshoz, úgyhogy átszámítva ez 60-80 forint volt, sokkal olcsóbb, mint a Szovjetunióban, s ráadásul ott még kapni is alig lehetett. S a rengeteg, hosszú évek alatt „kiszáradt” szovjet vendég rászabadult a számukra is rendkívül olcsó szeszre. Természetesen a magyar delegáció melletti szovjet lányok sem voltak ez alól kivételek: minden éjjel hajnalig mulattak. Azon a héten a magyar delegáció teljesen kinyúlt, mindenki csak a hazautazást várta.